Programjaink
1. Újévi Disznótoros
Nem múlhat el úgy az év eleje, hogy ne köszöntenénk az új évet a hagyományosan megrendezésre kerülő „Újévi Disznótoros” rendezvényünkkel. Az esemény során minden érdeklődő betekintést nyerhet a disznó vágás rejtelmeibe. A profin összeszokott „böllér” csapatunk a legfinomabb hurkát, kolbászt és káposztát készíti el a délelőtt folyamán, majd ezt követően a feldolgozott áru elfogyasztása egy disznótoros bál keretein belül történik. A bál megnyitása rendhagyóan a kónyi verbunk eltáncolásával és a kónyi nóta eléneklésével kezdődik. A bál további jó hangulatáról állandó zenészünk „KisSUDI” gondoskodik. Ezen rendezvényünk évek óta egyre nagyobb és nagyobb számú érdeklődőt vonz.
2. Húsvéti Locsolkodás
Húsvéthétfő a locsolkodás napja, nem véletlenül hívták nagyszüleink vízbevető hétfőnek is. Húsvét másnap reggelén a társaság férfi tagjai a faluban élő baráti társaságukkal együtt népviseletbe öltöznek és meglátogatják a társaság női tagjait. A hagyományok kellő tisztelete mellett meglocsolják őket, úgy ahogy illik (miután a verset elszavalták), hidegvízzel, vödörrel. Egyesületünk női tagjai pedig gondoskodnak a méltó vendéglátásról. A piros tojás, a sonka, a pálinka és finomabbnál finomabb sütemények díszítik a vendégvárók asztalát.
Az elmúlt években sajnos nem kerülhetett sor személyesen a locsolkodásra, ám egyesületünk kreatív férfi tagjai nem feledkeztek meg a hölgyekről és gondoskodtak róla, hogy az éteren keresztül ne hervadjanak el. (Videóink között megtalálhatóak a virtuális locsolásra készített felvételeink.)
3. Kónyi búcsúi verbunktalálkozó
Falunk egyik leghíresebb és legnagyobb hagyománya a kónyi verbunk, mely összefonódik a búcsú ünneplésével.
Októberben, Szent Mihály ünnepéhez közelebbi vasárnapon megrendezésre kerül a kónyi búcsú, melynek hagyományaihoz hozzátartozik az ünnepi misét követően, a kónyi verbunk eltáncolása a templom előtti téren.
Az elmúlt évek alatt ez az esemény már egy verbunktalálkozóvá nőtte ki magát, ahol a Kónyi Néptáncegyüttes tagjain kívül a falu apraja-nagyja mellett számos környékbeli egyesület részvételével együtt kerül eltáncolásra a méltán híres kónyi verbunk. Egyesületünk elnökét idézve, az esemény nagyságát és méltóságát semmi nem írja le jobban, minthogy „Jó érzés aznap kónyinak lenni”.
4. Karácsony – éjféli mise
A szeretet ünnepének időszakában az egyesület tagjai az éjféli misét követően megvendégelik annak részvevőit egy pohár forralt borral vagy meleg teával, emelve az ünnep fényét. Az mise meghittségéből érkező emberek halk karácsonyi zene mellett tudják átadni karácsonyi jókívánságaikat, szeretetüket egymásnak.