A "Délceg Kónyi Bika Ifjak" Legénycéh

A 2008-as év elején a táncegyüttesnél kutatómunka kezdődött falunk múltját illetően a szakmai vezető Fábián Szabolcs javaslatára, hogy a környéken újjászerveződő “legénycéh” férfiegylet mintája megtalálható volt-e Kónyban is.

Az írásos emlékek és az idősebb generáció elmondásai alapján falunkban is működtek céhek, melyek alapvető funkciójukat, céljukat és tevékenységüket tekintve hasonlóak voltak az eltérő “törzshelyek” (kocsmák) ellenére.

A kutatómunka eredményei arra ösztönözték az együttes fiú tagjait, hogy a hagyományoknak megfelelően létrehozzák saját legénycéhüket falunkban.

A sok előkészítő munka alapján sikerült egy mindenki által elfogadható szabály és hierarchiai keretrendszert kialakítani, így 2008 Mindszent havának negyedik napján (2008.10.04.) ünnepélyes keretek között megalakult a Délceg Kónyi Bika Ifjak Legénycéh.

Az avatási szertartás levezényléséhez a nem sokkal előtte újjáalakult “Baráti Tánczos Legénycéh” (Győrújbarát) legényeit kérték fel, akik nagy örömmel és méltósággal tettek eleget a kérésnek, így a kónyi legényeket hivatalosan is működő legénycéh tagok avatták fel.

Az alapító tagok: Csonka Bálint, Fábián “Csutkó” Szabolcs, Gecsei Alex, Kiss Gábor, Kiss Miklós, Szabó Balázs, Tóth Gábor, Tóth Tamás, Turi András.

– céhbíró: Kiss Miklós

– pénztáros: Turi András

A legénycéh a napjainkban jogilag hivatalosan működő civil szervezeti formához, az egyesülethez hasonlóan működik, tehát szervezeti felépítéssel, alapszabállyal, és megfelelő költségvetéssel rendelkezik.

Az alapszabályban rögzítésre került, hogy a céh teljes körű tagjai kizárólag 18. életévüket betöltött legények lehetnek, akik a verbunkot tudják táncolni, a céh nótáját el tudják énekelni, az avatási szertartás során a próbákat kiállják, körösztapjukat és körösztanyjukat életük végéig és utána tisztelik, a céh további szabályaival egyetértenek, az eskütételben foglaltakat maradéktalanul betartják, és minden erejükkel és tudásukkal segítik a legénycéht és a tagokat.

Alapvető feladatuknak a kónyi verbunk hagyományának őrzését tekintették a tagok, így minden éven a hagyományokhoz híven a búcsúi szentmise után eljárták a templomtéren a kónyi verbunkot egyre nagyobb résztvevői kör bevonásával, amelyek alapjául szolgáltak az egyesület által 2018 óta megszervezésre kerülő Kónyi Búcsúi Verbunktalálkozó nagyszabású rendezvénynek.

Az évek során a legénycéh további tagokkal bővült (2009 – Szabó Gábor és Szalánczy Zsolt, 2010 – Kovács László, 2011 – Ihász Gábor, 2012 – Bertalan Patrik), így az egyre nagyobb létszám további programok megvalósítását tette lehetővé.

Az első ilyen program a minden év elején megtartott közös disznóölés volt, ahol a céh tagjai hagyományoknak megfelelően végezték el a levágott disznó feldolgozását, majd este a friss disznótoros finomságokból közösen megvacsoráztak és egy kis zenés mulatságot tartottak. Ez a kezdeményezés volt az alapja az egyesület által szervezett Újévi Disznótoros rendezvénynek, amely óriási népszerűségnek örvend a faluban, és évről évre teltházas létszámot produkál.

A hagyományok ápolása értelmében a legénycéh tagjai nem hagyták feledésbe merülni a locsolkodási népszokást sem, így viseletben, zenészekkel, vödrökkel indultak húsvét hétfőn a lányokhoz locsolkodni pirostojás reményében, ahogy régen volt ez a szokás. Ez az indíttatás szintén alapját képezte jelenünkben a húsvéti ünnepkör keretében szervezett formában (lovaskocsi, viselet, saját locsolóvers-költemény, közös ebéd) történő locsolkodásnak, amelyhez szintén évről évre egyre több „vendéglegény” csatlakozik.

A legénycéh számos felkérésnek tett eleget régiónkban, így a Győri Pálinkafesztivál keretében 2012-ben szervezett Legénycéhek Találkozója rendezvényről sem hiányozhatott, ahol népszerűsítették a kónyi verbunkot és falunk további hagyományait a több ezer látogató és résztvevő számára. Napjainkban újra egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek a legénycéhek, így a környéken egyre több meghívást kapunk vendégként a többi férfiegylet avatási szertartására. (Kapuvár, Agyagosszergény, Vitnyéd)

A 2012-es év után egy hosszabb időszak következett, amikor a céhet nem sikerült új tagokkal bővíteni, mert a fiatalabb generációnak el kellett érni az alapszabályban rögzített 18. életévüket. 2021-ben sikerült újra avatási szertartást tartania a céhnek, ahol Dömötör Attila, Oláh Gábor és Ominger Vince teljesítette hivatalosan is a próbatételeket, így a legénycéh 3 taggal bővült.

A Délceg Kónyi Bika Ifjak Legénycéh jelenleg a Kónyi Hagyományőrző és Kulturális Egyesület égisze alatt működik a táncegyüttes mellett, de egyesületen belüli külön szerepvállalásuk az alakulásuknak megfelelő szabály és keretrendszer szerint folyik tovább.

Az egyesület és legénycéh kapcsolatát talán a – nem létezik egyik a másik nélkül – mondat írja le megfelelően, ugyanis a legénycéh számára a hivatalos és pénzügyi hátteret az egyesület jogi személye biztosítja, az egyesület éves rendezvénysorozatához pedig a legénycéh programjai szolgáltatják a legtöbb lehetőséget a hagyományőrzés és a kultúra jegyében.

A Délceg Kónyi Bika Ifjak Legénycéh számos régi kónyi szokást elevenített fel, lerakva ezáltal a napjainkban lebonyolított nagyszabású hagyományőrző rendezvények alapjait, így a céh falunk életében tanúsított kulturális szerepvállalása példaértékű és pótolhatatlan.

A legénycéhről és eseményeiről készült képeket a Galéria menüpontban lehet megtekinteni.