Idei évünk első rendezvényét, a hagyományos disznótoros bált január 10-én tartotta egyesületünk.
A napot szokásos módon disznóvágással, feldolgozással és az esti bálon asztalra kerülő ételek elkészítésével kezdték a Délceg Kónyi Bika Ifjak Legénycéh tagjai és vendégeik. A munkálatokat az áthelyezett munkanap ellenére sok szorgos kéz segítette, hiszen a legkisebbek is kivették részüket a feladatokból. Mindehhez a helyszínt ismételten az egyre szépülő egyesületi házunk biztosította.
A remek hangulatú délelőtt után este következett az elkészített ételek elfogyasztása és a hajnalig tartó szórakozás, amelyhez a Tündértó Vendéglő biztosította a helyszínt.
Az estét Kiss Miklós, az egyesület elnöke nyitotta meg ünnepi köszöntőjével, amely során köszönetet mondott Horváth Imrének a felajánlott disznóért és amiért minden éven neveli a jószágot. A megnyitó után következett az elmaradhatatlan kónyi verbunk és a kónyi nóta közös éneklése.
Ezután közel 140 vendégünk fogyaszthatta el a délelőtt folyamán előkészített ételeket: húslevest, májas és véres hurkát, kolbászt és töltött káposztát.
A tavalyi év után immár harmadik alkalommal színesítettük az estét tombolasorsolással, amely során közel 75 tombola tárgyat sorsoltunk ki a bálon résztvevők között. A fődíj vásárlási utalvány volt, jelentős összeggel. Ezen kívül sok-sok tombola felajánlás érkezett, amelyeket hálásan köszönünk mindenkinek!
A hajnalig tartó buliban a talpalávalót természetesen Dömötör Tamás KisSudi barátunk húzta. Köszönjük minden vendégünknek, hogy eljött és hozzájárult idei első rendezvényünk sikeréhez és jó hangulatához!








