Néptánc, hagyomány és ünnep – V. „Hej, igazítsad jól a lábod!” Kónyi Néptánctalálkozó

2026. június 6-án ismét megtelt élettel a kónyi Dísztér: ötödik alkalommal rendezte meg a Kónyi Hagyományőrző és Kulturális Egyesület a „Hej, igazítsad jól a lábod!" Néptánctalálkozót. Az este különös jelentőséggel bírt, hiszen az egyesület által működtetett Kónyi Néptáncegyüttes idén ünnepelte fennállásának 30. évfordulóját.

Harminc év a néptánc szolgálatában

A jubileum visszarepítette a közönséget 1996 áprilisába, amikor megalakult a Pipitér Néptáncegyüttes. A csoport azóta számos átalakuláson ment keresztül, de soha nem szűnt meg létezni. Alapító tagjai közül ma is színpadra lép Hadváriné Rigó Anita, Horváth Petra, Kissné Horváth Adél, Szeljak-Varga Brigitta, Kiss Miklós és Turi András, miközben a színfalak mögött Gecsei Alex gondoskodik a megfelelő hangzásról és fénytechnikáról. A három évtized eseményeit bemutató fotókiállítás Németh Marica összeállításában várta az érdeklődőket a Dísztéren felállított paravánokon. A képek generációk emlékeit idézték fel, bemutatva az együttes fejlődését, sikereit és közösségformáló szerepét.Az est nyitásaként a Megyerikumok közé tartozó Kónyi Verbunk csendült fel, amelyet a nagyapák tanítása szerint adtak elő a táncosok.
A megnyitót és Kiss Miklós, az egyesület elnöke ünnepi köszöntőjét követően változatos műsorszámok követték egymást a színpadon, betekintést nyújtva a Kárpát-medence különböző tájegységeinek tánc- és zenei hagyományaiba.

Színpadon a néptánc sokszínű világa

A műsor során számos település és táncegyüttes mutatta be saját tájegységének hagyományait és tánckultúráját. A közönség széki, szigetközi, szilágysági, sárközi, mezőségi, szatmári, sóvidéki, nyárádmagyarósi és magyarbődi táncokat láthatott, miközben a fellépők változatos képet adtak a Kárpát-medence népi örökségéről.
A Mosonszentmiklósi Döglött Rábca Néptáncegyüttes széki táncokat mutatott be, felelevenítve első koreográfiájukat. A jánossomorjai TiTiTá Néptánccsoport szigetközi táncokkal érkezett, míg a győri Köcsögök és Dudák Hagyományőrző Egyesület Krasznamente és Tövishát világába kalauzolta a közönséget szilágysági táncaival.
Egy kis kitekintőként a Kónyi Erkel Ferenc Énekkar lépett színpadra. Az 1960-ban alakult kórust megalakulása óta, immár 66 éve Veér György karnagy vezeti, aki 2023 augusztusában Magyar Ezüst Érdemkereszt kitüntetésben részesült. Műsorukban Bárdos Lajos, Halmos László és Lendvay Kamilló művei szerepeltek, Máté Judit zongorakíséretével.
A Kerényi György AMI Kónyi Néptánccsoportjának növendékei a kicsiktől libás nótákat, a nagyoktól sárközi táncokat mutattak be. A csornai Pántlika Néptáncegyüttes „Kicsit másképp!” című műsora a néptánc és a mai zenei világ találkozását járta körül.
A jubileumi év különleges produkciója a Kónyi Néptáncegyüttes „Betekintés Kalotaszegbe” című koreográfiája volt – Fábián Szabolcs Csutkó és Szeljak-Varga Brigitta munkája –, amely mindössze néhány hónap intenzív próbamunka eredményeként született meg.

A zamárdi Sulyom Táncegyüttes szatmári táncokkal, „Képeskönyv” című előadásának részletével lépett fel. A Mosonszentmiklósi PHD Ifjúsági Néptáncegyüttes az Erdélyben tanult sóvidéki táncokat hozta el, a győri Regös Táncegyüttes pedig nyárádmagyarósi táncokkal érkezett.
A műsort a Kónyi Néptáncegyüttes zárta tavaly debütált magyarbődi koreográfiájával – ugyanazzal, amellyel idén februárban a kapuvári Megyei Néptánctalálkozón is részt vettek, és amellyel novemberben egy minősítő fesztiválon is megmérettetik magukat.
A fellépőket egész este a Góbé Zenekar kísérte. A 2007-ben, a budapesti Bartók Béla Konzervatórium diákjai által alapított együttes magyar népdalokat játszik modern műfajokba csomagolva – ezt nevezik fúziós folknak –, és a műsorok lezárását követően önálló koncerttel, majd hajnalig tartó táncházzal gondoskodtak a jó hangulatról.

Több mint tánc

A néptánctalálkozó nem csupán a színpadi produkciókról szólt. Már a délutáni óráktól színes kísérőprogramok várták a családokat és a gyermekeket. A látogatók lufihajtogatáson, hajfonáson, bütyköldében és csillámtetováláson vehettek részt, miközben a kézműves standokon gyöngyékszereket, népi iparművészeti alkotásokat és bőrdíszműves termékeket vásárolhattak.
A Szülői Munkaközösség tagjai frissen sütött palacsintával kínálták a vendégeket, míg a Wild-Texa Food Kft. különleges grillkolbászos hotdogjai gondoskodtak a gasztronómiai élményekről. A rendezvény teljes ideje alatt büfé üzemelt, így minden adott volt egy kellemes közösségi délutánhoz és estéhez.

A hagyomány tovább él

A „Hej, igazítsad jól a lábod!” Néptánctalálkozó az elmúlt években Kóny egyik meghatározó kulturális eseményévé nőtte ki magát. A rendezvény ismét bizonyította, hogy a néptánc és a népzene nem csupán múltunk része, hanem élő közösségteremtő erő is, amely generációkat köt össze.
A jubileumi találkozó méltó módon ünnepelte a Kónyi Néptáncegyüttes harmincéves munkáját, miközben újabb bizonyítékát adta annak, hogy a hagyományok ápolása ma is képes megtölteni a köztereket élettel, zenével és tánccal. Az egyesület és a szervezők ezúton is köszönetet mondanak mindazoknak, akik hozzájárultak az ünnep sikeréhez.

Akik nélkül nem jöhetett volna létre

Hálásan köszönjük valamennyi együttműködő partnerünk segítségét!!

Köszönettel tartozunk a Magyarország Kormánya által finanszírozott pályázati források (Csoóri Sándor Alap, Nemzeti Együttműködési Alap, Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.) mellett a Tiszta Formák Alapítvány nagylelkű adományának, valamint Kóny Község Önkormányzatának az idei jubileumi rendezvényünk alkalmával biztosított nagyobb keretösszegű anyagi támogatásért, valamint a rendezvényhelyszín, a Sportcsarnok és az eszközök biztosításáért.

Az idei év során is helyi vállalkozókat kerestünk meg annak érdekében, hogy lehetőségeikhez mérten járuljanak hozzá rendezvényünk megvalósításához.
Köszönettel tartozunk mindezért BWS Baustahl Kft., CS-Trió Kft., WILD-TEXA FOOD Kft., Ágoston Family Kft., Takácsné Csonka Georgina és Muzsai Sándor részére.

Az idei évi jubileumi rendezvény támogatásához Horváth Petra és Kiss Miklós képviselői keretösszegüket bocsájtották rendelkezésünkre, hogy a jól megszokott színvonalú szolgáltatásokhoz szükséges további anyagi forrás biztosított legyen.

Rendezvényünk létrejöttében jelentős szerepet játszottak annak évek óta lelkes közreműködői, akik kiemelkedő önkéntes munkájukkal járulnak hozzá a néptánctalálkozó magas színvonalú lebonyolításához.
Köszönet és hála:
a Kónyi Polgárőr Egyesületnek az eszközeik rendelkezésünkre bocsátásáért, a sátrak felállításában és elbontásában végzett munkájáért, valamint a helyszín folyamatos biztosítáért;
a Piros Rózsa Nyugdíjas Klub tagjainak a rengeteg sütemény elkészítésért a táncsoportok és segítők számára;
A fellépő együttesek számára az idei évben házi sajtost készítésért Böröczki Kálmánné, Hancz Péterné Ilona és Kiss Miklósnénak tartozunk köszönettel.
a Kónyi Deák Ferenc Általános Iskolának és vezetőségének az épület rendelkezésre bocsátásáért és a dolgozók rugalmas hozzáállásáért;
a fellépők és a vendégek számára rendkívül ízletes és felejthetetlen vacsora készülhetett, köszönjük ezt a WILD-TEXA FOOD Kft.-nek;
a Tündértó Vendéglőnek a büfé szolgáltatásáért;

Gecsei Alexnak a rendezvényhez kapcsolódó komplett áramhálózat tervezéséért, kivitelezéséért, a fénytechnika magas színvonalú szolgáltatásáért, a hangtechnika támogatásáért;
Varga Andrásnak a rendezvény előtti és utáni szállítási feladatok megkönnyítéséért.
Külön köszönet azon civil személyeknek, intézményi dolgozóknak és civil szervezeti tagoknak, akik személyesen is segítették az előkészületi, lebonyolítási, és a terület visszarendezési/takarítási munkálatokat.

Nem mehetünk el szó nélkül azon lelkes önkéntesek emberfeletti erővel végzett munkája mellett sem, akik a gyermekprogramokat biztosították: köszönet Tóth Zsuzsannának, Kiss Miklósnénak, Kiss Adriennek, Házasné Takács Kingának a bütykölde vezetéséért, Varga Mariettának a lufihajtogatásért, Visiné Kovács Ritának, Visi Kírának, Coman Antóniának és Horváth Lénának a csillámtetkók készítéséért, Jámbor Kiarának, Elek Emmának és Dóka Larának a csodálatos fonatokért.

Köszönet a csodás képekért Soós Árpádnak és Domnanics Ákosnak, a drón- és egyéb felvételek készítésért Pátka Patriknak és Horváth Viktornak.

Örömmel láttuk a Szülői Munkaközösség tagjait, köszönjük, hogy édességet biztosítottak a rendezvényre kilátogató vendégek részére – évről-évre egyre nagyobb mennyiségben

És nem utolsósorban hatalmas köszönet egyesületünk valamennyi tagjának – nélkülük nem valósulhatott volna meg rendezvényünk. Hálás köszönet minden egyes percért, melyet a rendezvény tökéletes lebonyolítására áldoztak
Együtt nagyok vagyunk