Szokásunkhoz híven egyesületünk idén is két napon át tartó programokkal várta mindazokat – kicsiket és nagyokat egyaránt –, akik mesét, népzenét, táncot és a búcsúi hagyományőrző ünneplést választották.
Szombaton a kónyi IKSZT Faluházban egy családi délután keretében lehetőség nyílt a vasárnapi közös táncra készülve a kónyi verbunk lépéseinek ismétlésére vagy elsajátítására mindazok számára, akik meg akartak ismerkedni vele, vagy feleleveníteni tudásukat – megőrizve ezzel falunk híres népi kulturális örökségét.
A próba után pihenésképpen Baboth Dóri interaktív meséiben merülhettek el a résztvevő gyerekek és az őket kísérő szülők, hozzátartozók. Ezt követően Fábián Szabolcs „Csutkó” lépésmester vezette be az érdeklődőket a népi táncok világába, melyet a Sárarany Zenekar kísért vonós hangszereken. Ezután a kitartóbb felnőttek fakultatív program keretében a Tündértó Vendéglőben folytatták a népi mulatságot.



Vasárnap reggel a Tájház udvarán gyülekeztek a kónyi táncosok és vendégeik a reggeli felfrissülés jegyében, valamint egy közös próba erejéig. Ezt követően a csoportok közösen vonultak át a búcsúi szentmisére, amelyet Henczel Szabolcs ezüstmisés atya, a beledi plébános, falunk szülötte, valamint Brezina Balázs plébános úr celebrált.
Miután a táncosok és a nézők elfoglalták a templom előtti teret, a közös verbunk megnyitásaként Dr. Pető Péter, a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Közgyűlés alelnöke, Kiss Miklós, a KHKE elnöke, valamint Perlaki József „Árpi bácsi”, a kónyi verbunkot egykor tangóharmonikáján kísérő zenész osztotta meg gondolatait.









Nagy örömünkre szolgált, hogy idén is ilyen szép számban fogadták el meghívásunkat táncos vendégeink: a Mosonszentmiklósi Néptáncosokért Egyesület, az Örökség Kulturális Egyesület Tititá Néptánccsoport (Jánossomorja), a Köcsögök és Dudák Néptáncegyüttes, a Rábaköz Néptáncegyesület (Bogyoszló), a Szili Hagyományőrző Egyesület, a Csobolyó Csapodár (Győrújbarát), valamint a Kerényi György AMI kónyi növendékei.
Külön megtiszteltetés volt számunkra, hogy az idei alkalommal Mosonmagyaróvárról a Lajta Néptáncegyüttes tagjai is velünk tartottak, akik vezetője, Palenik József, hívta össze legelőször – legfőbb tanítónk, Tóth Gyula bácsi emlékére – az első ilyen találkozót.
A verbunkot és a rábaközi táncokat Greznár Zoltán és Zenekara kísérte. A táncot követően a táncosok közös ebéddel zárták a búcsúi ünneplést.
Az idei évben a búcsú spin-off programjaként rajz- és fotópályázat is indult, melynek felhívása egy korábbi cikkben jelent meg, az eredményhirdetésre pedig az I. Kónyi Civil Nap keretében került sor.
További képek megtekinthetők a képgalériában
Kónyi búcsúi családi délután
Kónyi búcsúi verbunktalálkozó