Megvalósult a Csoóri Sándor Alap 2023. évi kiírásán nyertes pályázati programunk

A Csoóri Sándor Alap 2023. évi kiírásán egyesületünk 1 000 000 Ft támogatásra tett szert, melyet 2024. június 30-ig megvalósított programelemek során használt fel.

Ebből a keretből finanszíroztuk a néptánccsoport oktatásának költségét, rendezvényeink hangosításának díját, valamint reprezentációs és marketing költségeinket.  

Egyesületünk égisze alatt működik a Kónyi Néptáncegyüttes, mely közel 30 éve színesíti falunk kulturális életét. Az immár 22 főt számláló együttesünk heti szinten tartja próbáit, melyek során nem csupán fellépésekre készül, de évente egy-egy új tájegység táncait igyekszik elsajátítani. Ehhez szükséges a megfelelő képzettséggel rendelkező oktató megbízása. Jelen programunkban a néptánccsoport oktatójának megbízási díját számoljuk el.

Kónyi Búcsúi Verbunktalálkozónk évek óta fontos programja egyesületünknek. A különböző programelemek megfelelő minőségben történő megvalósítása érdekében a hangosítás biztosításával vállalkozót bízunk meg, ennek költségeit szintén jelen programból finanszíroztuk.

Verbunktalálkozónk alkalmával ajándékkal kedveskedtünk meghívott vendégeink számára. Az egyedi ajándékok készíttetésének költségeit reprezentációs ajándékként számoltuk el a CSSP 2023. évi pályázatában.

A program utolsó elemeként az immár 4. alkalommal megjelent KHKE Hírmondó újságunk nyomtatási költségeit finanszíroztunk jelen támogatási összegből. A kiadvány évek óta számol be egyesületünk tevékenységéről papír alapon, offline módon. Az újságot valamennyi kónyi háztartásba eljuttatjuk minden év végén.  

A Csoóri Sándor Alap által évenként folyósított összeg jelentős szerepet játszik egyesületünk működésében, hálásak vagyunk, hogy a szervezet támogatásra méltó egyesületként tart minket számon.